Szénási Sándorra emlékezünk


2001. január 30-án hunyt el Szénási Sándor református lelkész, költő és műfordító, Bicske kulturális életének kiemelkedő szereplője. Városunkban töltött lelkipásztori szolgálata idején a Bicskei Napló című helyi folyóirat szerkesztője és a Bicskei Barátok Körének tagja is volt. Rendszeres, a Művelődési Központban tett látogatásai és programjainkon történő aktív részvétele segítségével egy sokoldalú, művelt, köztiszteletet érdemlő embert ismertünk meg. Halálának 20-ik évfordulója alkalmából emlékezünk rá.

Szénási Sándor Vereben született, volt segédlelkész Cegléden, lelkipásztor szülőfalujában, majd Velencén, Kápolnásnyéken és végül Bicskén. Köztünk, velünk és értünk élt és dolgozott 20 éven keresztül szintén lelkész feleségével, a kedves, szeretett Judit nénivel.

„Sándor bácsi” élete során egyszerre volt lelkész és irodalmár. Egyik pálya sem könnyű, mindegyik nagyfokú érzékenységet és műveltséget igényel.

Papnak lenni önmagában is rendkívül szerteágazó feladat, bármely felekezethez tartozik Isten szolgája. Egyszerre, egy személyben kell jelen legyen a hit és hitelesség, tolerancia, szeretet, pedagógiai érzék és vezetői képesség.

Szénási Sándorban megvoltak ezek a tulajdonságok, bár születésekor ezt semmi sem vetítette előre. Édesapja többgenerációs kovácsmester volt, 3 fia született és legidősebbként Sándornak kellett volna örökölnie a műhelyt, mesterséget. Szülei felismerték és tiszteletben tartották, hogy Sándor útja másfelé vezet, támogatták pályaválasztását.

„Ma is meghatottan gondolok vissza szüleim áldozatvállalására a továbbtanulásom érdekében, hiszen 1930-as, 40-es években nem biztosított nagy jövedelmet a kovácsműhely.” /Reformátusok Lapja 1997.március 30. - Nagy Lenke/

11 éves korában írta az első versét, amit 1937. karácsonyán el is szavaltak a verebi ünnepségen, nagyon boldoggá téve az ifjú szerzőt. Elemi iskolai tanulmányai során nagy hatással volt rá Czirók Ákos lelkipásztor és Szabó Kálmán verebi rektor, az ő ösztönzésükre (és szülei jóváhagyásával) jelentkezett a Lónyay utcai Református Gimnáziumba, ahol Dr. Ravasz László dunamelléki református püspök, a magyar protestantizmus egyik példaadó egyéniségének tanítványa volt. Segített Az Újszövetség magyarázata című könyvének szerkesztésében, és esküvői tanúja is Ravasz László volt 1954-ben.

A tanulás és az irodalom folyamatosan kísérte életét. 1945-ben érettségizett a Lónyay Gimnáziumban, 1951. őszén lelkészi oklevelet szerzett a Budapesti Református Teológiai Akadémián, 1972-ben az ELTE-n magyartanári és könyvtárosi oklevelet. Kiemelkedő irodalmi munkásságába egyszerűen és magától értetődően olvasztotta be hitét és pedagógiai elveit.

„Megtaláltuk a Messiást!” című, 1989-ben kiadott konfirmációs olvasókönyve érthetően és szórakoztatóan, rajzok, versek és idézetek segítségével mutatja meg a gyereknek a református hit világát.

 

Bízd Újra Életedet Krisztusra!”

„Nem lett volna jobb, ha Jézus a Földön marad?

„Nem, mert akkor csak kevesen találkozhatnánk vele, még kevesebben beszélhetnénk vele. Így pedig Szentlelke által mindenki minden percben kapcsolatban lehet vele.”

/”Megtaláltuk a Messiást!” konfirmációs olvasókönyv, 1986, Kálvin Kiadó/

Kálvin emberi arca című művének kimondott célja, hogy a református hit alapítóját közelebb vigye a hívőkhöz, megmutassa, hogy ő is egy volt közülünk, hibákkal és erényekkel egyaránt.

„Mi ugyan többnyire a „Soli Deo Gloria!” - feliratú Kálvin szobrot tartjuk emlékezetünkben, mégse tekintsük „deheroizálás”-nak azt, ha látjuk Őt érzékenykedőnek, ingerlékenynek, türelmetlennek.…. Kálvin is, mi is, szegény, kegyelemre szoruló bűnösök vagyunk. Ugyanakkor egyre-másra elámulunk majd azon, hogy ez a krónikus álmatlanságban szenvedő, oly sok betegségtől gyötört, annyi gyászban megtört, tömérdek értetlenséggel küszködő ember a Lélek mennyi drága gyümölcsét termette!” /Kálvin emberi arca, 1986, Kálvin Kiadó/

Költészetét, műfordításait is átjárja a keresztyén hit, mégsem emelkednek fennkölt magasságokba, vallásosnak sem kell lennünk ahhoz, hogy műveiben felfedezzük a szépséget.

Szeretet, szerelem, hit és költészet együttélésének nagyon szép példája az alábbi vers a Mandulág című kötetből. /1986. Kálvin Kiadó/

 

EGY MAI MAGYAR PAPNÉRÓL

A szenteket magasztalók
litániába fognak.
Hálaadás, nem puszta bók,
ha azt írok Judit-nap.

Te vagy a Szent Erzsébetem,
s a csoda szép, mint régen:
Kenyér és rózsaszál terem
a kötényedben nékem.

Te vagy Avilai Teréz:
ha bú árnyéka hull rám,
a gond-zátonyról tovavisz
kedved, e sodró hullám.

És Szent Monika is Te vagy:
habár az évek szállnak,
a porba mégsem hullanak
a fáradt ima-szárnyak.

Te vagy hős Zrínyi Ilonám,
s amíg én messze járok:
megállsz hősként a vár fokán,
s tartod, tartod a várat.

És Lórántfy Zsuzsanna vagy,
kinek nincs nyugta semmi,
mert szenvedélye szörnyű nagy:
a jót csak egyre tenni.
Az édesanya vagy, akit
bölcs Salamon ismert meg:
külön élete, vágya nincs,
egyetlen kincse a gyermek.

S az vagy, kiket történelem
írója nem jegyez fel,
de minden percük győzelem
tűréssel, szerelemmel.

Az Úr szolgálólánya vagy:
készség az ékessége.
Egy kálvinista paplaknak
arany Mária-képe.

S míg elmondani nem tudom
mindazt, amire vágyok,
kivánom: Légy boldog nagyon,
s légy örökre áldott!

Dancka, 1961.

 

Hogyan fért el a lelkészi hivatás mellett az irodalmi tevékenység?

„A hit és költészet kapcsolatát én úgy élem meg, hogy számomra mindkettő egy olyan világot jelent, amely nem csak a jót, hanem a szépet is felszínre hozza. Csak a hívő ember tud alázatos lenni, s csak az alázatos ember képes a saját anyanyelvén megszólaltatni egy más történelmi múlttal, kultúrával rendelkező költő műveit. S ez ne tűnjék öndicséretnek, ez a műfordítás alapigazsága.” /Reformátusok Lapja 1997.március 30. - Nagy Lenke/

Műfordításai során sem tért el a vallástól, a Mandulaágban több fordítás is helyet kapott a reformáció kiemelkedő költőinek műveiből, többek között Andreas Gryphius és Angelus Silesius alkotásai.

Lakatos István, Baumgarten-díjas, bicskei kötődésű költő így fogalmaz a fordításokról: „Gryphius és Silesius költészetét ily bőségben, ily mélységben még nem tárta fel senki. Ily költői erővel is kevesen.” És valóban: ezek az 1700-as évekbeli barokk szövegek nehézkesek, idejét múltak is lehetnének, Szénási Sándor tolmácsolásában azonban könnyen érthetővé válnak, a modern kor emberének füléhez illeszkedve.

 

„Bimbó koromban még szép, zsenge tavaszomban
Árvává tett a zord halál. Vad éjszaka
Homálya vett körül. Járványok bősz hada
Emésztett. Számtalan csapás közt bágyadoztam.

Időm bajokban telt, sóhajban, panaszokban.
Az élet sok, szilárd pillérnek hitt java
Megrendült, sajnos, és el is tűnt tova.
Keresztemet magam vonszolom ennyi gondban.

De nem! Hű Istenem rám néz és megsegít.
Felém szeretetben oly gazdag szíve int.
Mint gyermekről atya, hű gondot úgy visel rám.

Mikor nincs már remény, meglátjuk tetteit.
Mikor végén erőnk, hatalma megsegít.
Azt véljük: rejtezik, és íme, tündököl már.”

/Andreas Gryphius: Életutam, ford: Szénási Sándor/

 

2000-ben Gryphius 141 istenes szonettjét is rendkívül magas színvonalon ültette át németről magyarra A porszem és a Minden című kötetben.

Bicskei lelkipásztori szolgálata alatt gyakran publikált a Bicskei Napló című helyi folyóiratban egyházi, történelmi és közéleti témákban.

A Mandulaágban saját költeményei és a fent említett fordítások mellett igazi különlegességek: távoli népek keresztény imáinak, istenes verseinek fordítási is szerepelnek. Többek között indián, afrikai, kínai, japán, borneói és indiai szerzők művein keresztül láthatjuk, hogy nagyon különböző emberek hogyan tudnak egyazon Istenhez szólni.

Lelkipásztori munkája során rendkívül fontosnak tartotta az ökumené eszméjét. Meggyőződése volt, hogy a kereszténység egy hit; Isten híveinek testvéreknek kell tekinteniük egymást felekezettől, bőrszíntől, beszélt nyelvtől függetlenül, mert „Isten előtt nincs különbség ember és ember között” /Dr. Bölcskei Gusztáv, református lelkész/

Mi sem támasztja ezt jobban alá, mint kedélyes barátsága Tabódy István atyával, aki vele egy időben a bicskei katolikus gyülekezet plébánosa volt. Mindketten kiválóan beszéltek németül, gyakran vettek részt az altshauseni testvérvárosi programokon, kirándulásokon együtt, tolmácsként és résztvevőként egyaránt. Bárányos József, a Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola igazgatója számtalan olyan alkalomra emlékszik, mikor a város református és katolikus vezetője kedélyesen beszélgetett, tréfálkozott, jóízűen kacagott egy asztalnál ülve.

Mindezek mellett Szénási Sándor lelkészi és családi feladatait sem hanyagolta el. Gyülekezete tagjainak számára mindig nyitva állt a lelkészlak ajtaja, Judit nénivel keresetlenül, könnyedén teremtettek kapcsolatot az emberekkel.

Leányát is kedves, közvetlen szavakkal adta férjhez:

„Ha a menyasszony kis korában valamiért dorgálást kapott, fölvette ölébe a macskáját, s azt sírta: ,,Úgyis tudom, hogy engem csak a cicám szeret!” Szívből kívánjuk, Vőlegény testvérem, hogy ha hajdan mondta volt is ezt, sohase mondja!”

/Az Igazgyöngy, Szarka Emil és Szénási Noémi esküvőjén, Cégénydányád, 1986. június 7./

Kelemen Zoltán presbiter az esküvőjéről őriz egy apró, kedves emléket.

„1982-ben volt az esküvőnk, akkor még „friss” lelkészeknek számítottak Bicskén. Szokás volt az esküvő után a papnak és családjának ajándékot, a lakodalomból kóstolót vinni. Sándor bácsi és Judit néni azonban kedvesen visszautasították ezt és azt kérték, hadd vegyenek részt a lakodalmon egy éppen náluk vendégeskedő német barátjukkal együtt, mert szeretnék jobban megismerni a bicskeieket. Így került egy számomra ismeretlen, német férfi a sátras, magyar lagzinkba. Én úgy emlékszem, mindhárman jól érezték magukat.”

Így fért meg egy emberben költő, publicista, műfordító, pap, férj és apa.

Ezen írással emléket szerettünk volna állítani Szénási Sándornak és egyben azt megmutatni, amit élete igazolt: nem mindig muszáj választanunk. Egy ember több pályát, utat bejárhat úgy is, hogy közben önazonos marad. Ehhez elsősorban nyitott szív, érdeklődés, műveltség és hit szükséges. Hit a jóban, a hasznos életben és az egymás iránti tisztelet erejében. Bízunk benne, hogy van és lesz még Városunknak Szénási Sándorhoz hasonló sokoldalú, szeretetre méltó egyénisége, akire ugyanilyen jó szívvel emlékezünk majd a maga idejében.

A BEMKK Petőfi Művelődési Központ nevében:

Farkas Bernadett