Vasárnapi séták
A Művelődési Központ elől induló sétákkal Magyarország érdekes tájaira kalauzoljuk a kedves érdeklődőt.
A túra célja, hogy megismerjük azokat a településeket, falvakat, városokat is, amik kicsit háttérbe szorultak, vagy nem kapnak akkor hangsúlyt az idegenforgalom kapcsán. Értékeiket azonban megőrizték, óvják, védik, a gondos gyűjtőmunkának köszönhetően a nagyközönség is bepillantást nyerhet a település múltjába, jelenébe.
A csoporttal olyan kiállításokra juthatunk be, amit ritkán láthatunk, vagy egyszerű utazóként esetleg elsiklik felette a figyelmünk. Egy-egy alkalommal előre leszervezzük, hogy mindenhol várjanak minket és ahol lehet csoportos vezetést kapjunk.
A kirándulásokat helyközi busz, illetve menetrend szerint közlekedő vonatok igénybevételével szervezzük.
Az utazáshoz a menetjegyet és a belépőjegyeket (csoportkedvezményt megfelelő létszám esetén igényelhetünk) mindenki önállóan vásárolja meg, a tárlatvezetés díja mindig fel lesz tüntetve. Ez a helyszínen fizetendő.
A sétákon való részvételi díj: 100 Ft/fő (ami nem tartalmazza a fenti kiadásokat).
Várunk minden érdeklődőt!
A kirándulásokat Kun Zoltán vezeti, bővebb információ tőle kérhető a Művelődési Központban.
Sétáljunk együtt!



