Rajzoljatok karácsonyi képeslapot!


Kedves Gyerekek!
A Petőfi Művelődési Központ városunk önkormányzatával közösen évek óta nagy sikerrel hirdeti meg a karácsonyi képeslapkészítő pályázatot.

Arra kérünk benneteket, hogy az általatok készített egy-egy darab képeslapot hozzátok el hozzánk, a Művelődési Központba november 24-ig.

Az elkészített rajzokból kiválasztjuk azt, amelyik szerintünk a legszebben és a legérthetőbben megjeleníti azt a szeretetet, amelyet elsősorban Jézus, az emberiség Megváltója, illetve embertársaink, mindenekelőtt pedig saját családunk tagjai iránt érzünk és remélhetőleg gyakorolunk is.

A legjobbnak ítélt képeslap lesz az idei év városi karácsonyi üdvözlőlapja.

Rajzotok hátoldalára írjátok rá a neveteket, a címeteket és az iskolátok, felkészítő nevét is!

A legszebb képeslapokat kiállítjuk a Művelődési Központban.

Ötletekben gazdag, eredményes munkát kívánunk!

Lévai Tamás