Kósa Gabriella: Kapcsolódások, a természettől önmagunkig!


Kósa Gabriella jelenleg Londonban élő bicskei születésű festőnő. Már gyermekkorában sokat foglalkozott kreatív tevékenységekkel, agyagozással, festéssel. Művészeti gimnáziumot végzett, mégis a harcművészetek felé irányult élete. Két évvel ezelőtt tért vissza a vásznak és ecsetek világába, aminek eredményét a kiállítás megnyitó résztvevői saját szemükkel láthatták. A festmények mind szimbolikus jelentéssel bírnak, nemcsak Kósa Gabriella egy-egy életszakaszához kapcsolódó motívumokat tartalmaznak, de a kiállítás látogatói saját maguk is megtalálhatják benne azt, amelyik éppen akkor a saját életszakaszukra vonatkoztatva valamilyen aktuális jelentéssel bír.

A kiállítás megnyitón Gabriella mellett „hazatért” és énekével a Goldsmann Duót kísérte Gyimesi Rita is. A zenei közreműködés a kiállítás hangulatát színesebbé tette.

Néma Júlia kerámia tervezőművész nyitotta meg a kiállítást. Érdekes pillanat, amikor két művésznő élete egy pillanatra találkozik. Bár két különböző művészeti ág képviselői, mégis nagyon hasonló életúttal rendelkeznek. Mindkettőjük édesanyja gyermekkoruk óta terelgette őket a művészetek irányába, aztán az egyikőjük a harcművészet, másikuk a bölcsészet mellett döntött. Ez azonban csak kitérő maradt.

Júlia a kiállítás alkalmából nemcsak Gabriella életútját mutatta be röviden, de bevezetett minket az indiánok világába, ami egyben a festmények témáinak fontos szereplője is. Az indiánoknak saját szimbólumviláguk volt, mely a Gabriella képein szinte megelevenednek a szemeink előtt. Nemcsak a képek témája, de a technikája is egyedi. Akril és olajpasztell festékeket használ, melyek mind egyedi hatást keltenek itt-ott kiemelkedve a vászonból, ezáltal mozgásba hozva azt.

A megnyitó zárásaként Bicske Város Önkormányzata nevében Pálffy Károly polgármester úr és Bálint Istvánné alpolgármester asszony köszöntötte újra itthon Gabriellát, majd pedig a Petőfi Művelődési Központ nevében Nagyné Szita Erzsébet és Kiss Irén köszönték meg a két képzőművésznőnek, a Goldsmann Duónak és Gyimesi Ritának a közreműködést.

 

 

Szeretettel várjuk a kiállítás iránt érdeklődőket szeptember 23-áig a Petőfi Művelődési Központban!

Nacsa Anett