Itt vannak a Bicskei Napok!


2017-ben május 11. és 14. között, immáron 36. alkalommal várja Önöket a Bicskei Napok!

Több helyszínen, számos programmal várjuk Önöket négy napon keresztül; kiállítások, koncertek, gasztronómiai-, sport- és családi programok sokaságából válogathat minden korosztály.

Május 12-én, délelőtt 11 órától köszöntjük városunk legifjabb lakóit, a 2016. május óta született gyermekeket, a Művelődési Központ előtt álló Születésfa felöltöztetésével. Délután megnyílik a Szent László Általános Iskola jubileumi fotókiállítása a Fiatalok Házában: Az én hitem, az én világom címmel.
A Batthyány-kastélyban Zombori Györgyi Merengő festegető című kiállítását tekinthetik meg az érdeklődők.
A Bicske Szíve Parkban a zenéé lesz a délután: a Bicskei Huszárzenekar és a mányi mazsorettcsoportok fellépését a Party Maffia és az Oláh Szabolcs Jazz Quintett koncertje követi. A fáradhatatlanok kosárlabdázással folytathatják az éjszakát a Csokonai Vitéz Mihály Iskola Szent István úti tornatermében.

Május 13-án a gasztronómiáé a főszerep: a III. Települések ízei főzőverseny nyitja a napot a Bicske Szíve Parkban, amit termelői és kézműves kirakodóvásár kísér, a kicsiket népi játszótér, mesesátor, könyves sátor, agyagozás várja, a színpadon napközben néptánc gála, este az Ocho Macho zenekar gondoskodik a jó hangulatról.

Május 14. vasárnap a sportos és családos városlakóké: sportversenyek és -bemutatók, Csiribiri torna, Ringató, játszópark és a Kiskalász zenekar koncertje vár mindenkit.

Találkozzunk a 36. Bicskei Napokon!

A programokról bővebb tájékoztatást a Művelődési Központ dolgozói nyújtanak: 06-22-951-299, 06-20-430-7770, szervezes@bicskemuvhaz.hu.

Farkas Bernadett