"Idvez légy kis Jézuska, idvez légy ó kisbaba"


2017. december 8-tól 2018. január közepéig megtekinthetőek a Művelődési Központ kiállítótermében a Karácsonyi képeslappályázatra beérkezett munkák. Bicske Város Önkormányzata és a Petőfi Művelődési Központ közös pályázatára 160 képeslap érkezett. A város óvodáiból és iskoláiból 148 óvodás és iskolás gyermek készítette el karácsonyi pályázatát, majd ezek közül került kiválasztásra a város karácsonyi képeslapja is. Nehéz dolga volt a zsűrinek, hiszen szebbnél szebb rajzokból kellett kiválasztani a legszebbeket.

Az óvodás csoportok rajzai mind nagyon ügyesen és színesen jelenítették meg a karácsony hangulatát: a legkisebbek körében az angyalok, a hóember és a mikulás kiemelkedően kedvelt alakjai voltak a képeslapoknak. De a betlehemi jászol és egy-egy karácsonyi motívum, a gyertyák és a csengők, no meg a karácsonyfa alatti ajándékok, vagy a télapó teli zsákja és a kitömött csizmácskák is megelevenedtek a képeken. Mindenki kapott ajándékot, csokit és hűtő mágnest, a legügyesebbek oklevelet és rajzcsomagot vihettek haza.
Az óvodások közül kiemelkedő eredményt értek el: Prummer Csenge, Ferenczi Fanni Róza, Berecz Kata, Szegedi Dorottya, Balázs Blanka, Butyurka Kristóf, Járfás Anita és Rafael Richárd Levente, Bicske Városi Óvoda Ficánka csoport

Az alsósok a család és az otthon melegét részesítették előnyben, a kandalló köré gyűlt családtagok és a feldíszített fa fényei elevenedtek meg a képeslapokon. Ugyanakkor nem maradt el a Háromkirályok érkezése és a Kis Jézus jászolja sem. Az alsósok is jutalomban részesültek, Molnár Orsolya, Csorba Árpád, Turi Panka, Lattmann Attila, Fux Tétény, Hodozsó Gabriella, Ladányi Blanka, Éhmann Anna Vilma, Balogh Orsolya, Kihári Zalán és Hős Adél rajzcsomagot és oklevelet vehetett át.

A felsőt tagozatosok is sikeresen vettek részt a pályázaton. Az ünnep sokfélesége és meghittsége az ő képeiken is kirajzolódik, és már a személyes élményjelleg is erősen érződik az egyedi képeslapokon. Igazi művészi érzékkel megfestett képek ezek: az ablakból a havas tájba tekintő látószög megfestése, vagy az igazi, meghajtott képeslapforma az ünnepi jókívánság feliratával a különlegesek közé tartoznak.
Senki sem ment haza üres kézzel, csokoládét és hűtőmágnest kaptak a felsősök is, a legszebb rajzot beküldők oklevelet és rajzcsomagot vehettek át: Lukács Félix, Kernbaum Kitti, Habersdorfer Enikő, Nádori Dalma, Török Réka, Szattelberger Gréta, Nitti Kira, Csathó Ilona, Kiss Ferenc.

Hagyomány már, hogy a rajzok közül választják ki a város képeslapját. Ebben az évben Hős Adél, a Szent László Általános iskola 4. osztályos tanulója munkája jut el minden bicskei otthonba a karácsonyi jó kívánságokkal. Köszönjük a tanító nénik, óvó nénik segítségét, a gyerekek felkészítésében.