Évfordulók 2011


LISZT EMLÉKÉV 2011

Liszt Ferenc születésének 200. évfordulója 2011-ben az egész világon a klasszikus zene kiemelt ünnepe. Az emlékév első fele egybeesik Magyarország európai uniós elnökségével, amely így lehetőséget kínál arra, hogy nem csak Magyarországon, hanem Európa-szerte bemutassák a zeneszerző munkásságát. Az év során több programmal is megemlékezünk a zeneszerzőről.
A „Nekem is van egy történetem … és egy fotóm is” c. pályázatunkkal Tabódy atya születésének 80. évfordulója tiszteletére hirdettük meg.

Liszt Ferenc
zeneszerző és zongoraművész
Doborján született, 1811. okt. 22. -
Bayreuth, Németország, 1886. júl. 31-én halt meg.

Liszt Ferenc, a 19. sz. zeneművészetének egyik vezéralakja volt. Az ún. radikális romantika (Berlioz, Wagner stb.) képviselője és fáradhatatlan apostola, a berliozi programzene-elvnek folytatója és beteljesítője. Utolsó korszakának műveiben, minden megoldatlanságuk ellenére, olyan új eszközökre talált rá, olyan távlatokat nyitott meg, amelyekkel egyedül állt korának zeneszerzői között, s amelyek a 20. században elsősorban Bartók művészetében találtak igazi rokonságra és folytatásra. Mint zongoraművész máig csodált fokra fejlesztette a zongoratechnikát, játékának ellenállhatatlan ereje és szuggesztivitása, amelyről kortársak feljegyzései tanúskodnak, a legnagyobb előadóművészek közé helyezi. Emlékét Weimarban és Budapesten a Zeneművészeti Főiskola, múzeum őrzi. 1925-ben róla nevezték el a Budapesten működő Zeneakadémiát. A Hohenlohe-féle alapítvány gondoskodott műveinek új, kritikai kiadásáról. Az 1951-ben alapított Liszt-díj kiemelkedő előadóművészek jutalmazására 1952 óta évente kerül kiosztásra. Emlékére 1933 óta Budapesten zenei versenyeket rendeznek.

Első zenei nevelője atyja, Ádám, az Esterházy-uradalom gazdatisztje volt. Kilencéves korában lépett fel először Sopronban és Pozsonyban. 1821-ben Bécsben Czernynél és Salierinél tanult. Bécsi hangversenyein már nagy sikereket aratott. 1823-ban atyjával Franciaországba utazott, hogy a párizsi Conservatoire-on tökéletesítse tudását. Az intézet igazgatója, a zeneszerző L. Cherubini azonban idegen állampolgárságára hivatkozva felvételét visszautasította.

Párizs második hazája lett, F. Paertől, majd A. Reichától zeneszerzést tanult s kapcsolatba került a párizsi szellemi élet számos jelentékeny alakjával (Chopin, Berlioz, Paganini, Lamartine, Lamennais, Heine, George Sand, Delacroix), kiknek társasága szellemi fejlődésére, munkásságára döntően hatott. Hangversenyei iránt csakhamar nagy érdeklődés támadt. Hangversenyútjai során Franciaországon kívül Londonba és Svájcba is eljutott, 1835-ben a genfi konzervatórium tanára: Minden szellemi áramlat iránt fogékony volt s rokonszenvezett a haladó polgári mozgalmakkal.

Áldozatkészségének számtalan bizonyosságát adta: a pesti árvízkárosultak javára hangversenyeket rendezett (1838), fedezte a bonni Beethoven- emlékmű felállítását (1839), alapítványt tett a pesti Nemzeti Zenede létesítésére (1840) stb.

Az 1840-es években már Európa-szerte ismert zongoraművész, kinek ünnepeltetése máig nem tapasztalt méreteket öltött. Párizsi, bécsi, római stb. koncertek után 1840-ben Pesten hangversenyezett, ahol először mutatkozott be,mint karmester. Párizsban ismerkedett meg R. Wagnerrel. 1842-ben Berlinben ünnepelték, majd európai útjai során Szentpétervárra is eljutott, 1843-ban Moszkvában és a lengyel városokban is adott hangversenyt.

Számos külföldi hangversenye után 1846-ban hazatért. Romániában és Erdélyben is járt.

Az 1830-as években d’Agoult grófné, majd Sayn-Wittgenstein Karolina hercegné volt az élettársa, kivel 1847-ben ismerkedett meg. Az előbbitől három gyermeke született, kik közül Cosima H. v. Bülow, majd R. Wagner neje lett.

1848 - 61-ben Weimarban a hercegi udvar karnagya. Erre az időre esik zeneszerzői munkásságának felvirágzása, s ekkor köt életre szóló barátságot R. Wagnerrel. Közben hazájával sem szakadtak meg a kapcsolatai. 1856-ban az ő ünnepi miséjével szentelték fel az esztergomi székesegyházat, Pesten bemutatták Hungaria c. szimfonikus költeményét. 1858-ban leköszönt a Weimarban elfoglalt karmesteri állásáról. 1861-ben elhagyta Weimart. Mivel zeneszerzői munkásságát az egyházi zenének kívánta szentelni, Rómába ment. Az 1860-as éveket javarészt Rómában töltötte, ahol mivel a hercegnével való házasságához a pápai engedélyt megszereznie nem sikerült - felvette a kisebb papi rendeket. 1865-ben Pesten a Nemzeti Zenede negyedszázados jubileumi ünnepségein mutatták be a Szent Erzsébet legendáját saját vezényletével. 1867-ben koronázási miséjének bemutatója ismét Pestre hozta. Ezt követően évről évre hazalátogatott, Pesten koncerteket adott mint karmester. 1869-től a nyarakat ismét Weimarban töltötte, ahol új tanítványok vették körül. 1872-ben szülőfalujába látogatott. 1873-ban Bp.-en ünnepelték meg 50 esztendős művészi jubileumát a Krisztus-oratórium bemutatásával és ösztöndíj alapításával. 1875-ben reáruházták a bp.-i Zeneak. elnöki tisztét, s ettől kezdve idejét megosztotta Bp., Weimar és Róma között, s időről időre Bayreuthba is ellátogatott. A téli hónapokat töltötte Bp.-en, ahová tanítványai éppen úgy elkísérték, mint Weimarba. Egyik utazásán meghűlt, s tüdőgyulladás vetett véget életének.


Nekem is van egy történetem...
és egy fotóm is...

A Művelődési Központ pályázatot hirdet Tabódy atya születésének 90. évfordulója alkalmából. A pályázatra szabadon választott témában lehet nevezni írásos visszaemlékezésekkel (fotókkal, tárgyakkal kiegészítve). Az írásos visszaemlékezések terjedelme max. 3 gépelt oldal lehet.

Beküldési határidő: 2011. február 10.
Eredményhirdetés: 2011. április 1.

Minden pályamunka mellé kérjük feltüntetni az írás, a mellékelt fotó címét vagy a mellékelt tárgy leírását, a pályázó nevét, pontos postai címét, telefonszámát.

Díjazás: A legjobb pályamunkák beküldői oklevélben, könyv- és egyéb tárgyjutalomban részesülnek.