Elismerés munkatársunknak, Kun Zoltánnak
A város közművelődési életében végzett kiemelkedő teljesítménye, a művelődés, a közösségi és civil élet területén végzett munkája megbecsüléseként Bicske Város Önkormányzata a „Bicske Város 2010. évi Oktatási és Művelődésügyért” kitüntetést, többek között Kun Zoltánnak a Művelődési Központ munkatársának adományozta.
Kun Zoltán gyermekkora óta Bicskén él, 2002 óta dolgozik jelenlegi munkahelyén a Művelődési Központban, mint közművelődési szakember.
A város kulturális, művészeti, közösségi életében, idegenforgalmi vonzerővé alakításában elismerésre méltó a munkája, az oktatási intézményekkel és a helyi civil szervezetekkel példaértékű az együttműködése.
Az új szakmai kihívásoknak való megfelelés érdekében igen fontosnak tartotta és tartja ismereteinek folyamatos gyarapítását. Rendszeresen részt vesz különböző szakmai fórumokon, konferenciákon. Az ott szerzett ismereteket, tapasztalatokat hatékonyan alkalmazza mindennapi munkájában. Kiváló kolléga, nagyszerű munkatárs. Minden tekintetben és helyzetben lehet rá számítani.
Munkájában igényes, maximalista: időt, energiát nem kímélve végzi azt, legyen az hétköznap, hétvége, ünnepnap vagy szabadnap. Az intézmény látogatóival való kapcsolattartása példaértékű.
Példamutatóan, szakmai céltudatossággal látja el minden feladatát, szakmai munkáját elismerés övezi, nem csak Bicskén, hanem az ország minden tájáról idelátogató művészek körében is.
Jó szervező, ötletgazdag, kreatív, energikus.
Személyes közreműködése eredményezte, hogy a Művelődési Központban több új közösség is alakult az elmúlt évek során. Nevéhez fűződik a Barangolók klubjának, a Karikatúra klubnak és a Bakancsos túraklubnak a megszervezése, megalakítása.
Szakmai tevékenysége mellett egyéb területen is érezhető aktivitása.
Örömmel dolgozik a fiatalok között, szabadidejében támogatja, segíti a bicskei rock zenekarok, a fiatal bicskei rock zenészek kezdő lépéseit, szárnypróbálgatásait.
Megtisztelő feladatként vállalta el Bicske város Bűnmegelőzési Tanácsában való részvételt.
Évtizedek óta fotózik, videózik, túrázik. Társadalmi munkában közel 10 évig volt a helyi televízió operatőre.