Életre keltik az 5000 éves települést


Bicskei emlékek és emlékképek címmel nyílt kiállítás, ami a város több ezer éves múltját, helytörténetét mutatja be az érdeklődőknek.

- Ezt a tárlatot azzal a céllal hívtuk életre, hogy hagyományainkat élővé varázsoljuk a bicskeiek számára. Elsősorban a gyerekeket célozzuk meg, hiszen az iskolásoknak ősztől bevezetjük a helytörténeti tanórát is, s így szeretnénk felkelteni az érdeklődésüket a város múltja, néprajza iránt. A kiállítás két részre osztható: egyrészt a város történelmi emlékei láthatók fotókon, másrészt a XIX-XX. század fordulójának életmódját bemutató néprajzi anyagot vonultatunk fel. Büszkék lehetünk arra, hogy kis túlzással, Bicske ősidők óta, de legalábbis 5000 éve lakott település, amit a Bicske – Szopot kultúra régészeti tárgyai igazolnak is – mondta nyitóbeszédében Sulyokné Guba Judit, az oktatási, kulturális bizottság elnöke.

Sulyokné kijelentette, minden egyes fotó és használati tárgy hidat ver az időn át, átfűzi a múltat a jelenbe. Ennek alátámasztására megemlítette a tradicionális kádár famíliát, a Pálffy családot, a Szomolányi családot, akiknek ma is van péksége Bicskén.

(Részlet a Helyi Téma 2010. július 21.-i számából)