Gyermekkorunk legszebb meséi Bicskén


Biztosan sokan mulattunk a Kiskakas gyémánt félkrajcárja című mese igazi vidám kis történetén, miként jár túl az eszén a török császárnak egy kis állatka, és talán nincs is olyan ember, aki ne ismerné Ludas Matyiról szóló mesét.

Zenés revü a Művelődési Központ színpadán


Idén is változatos, de legfőképpen vidám előadásokból került összeállításra a Thália bérlet sorozat repertoárja. Januárban a Száll a hinta című zenés revü elevenedik meg a Művelődési Központ színpadán.

Újévi koncert a Művelődési Központban


Hagyományainkhoz híven 2012-ben is Újévi koncerttel kívánunk boldog új évet a bicskeieknek, a hozzánk látogató közönségünknek.

"Annak, aki szeret"


A Magyar Kultúra Napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én, annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Csekén a Himnusz kéziratát.

Kedves Közönségünk! Kedves Látogatóink!


Minden kulturális intézmény legfőbb feladata, hogy megtalálja saját közönségét, megtalálja azokat, akik szabadidejük egy részét igényesen, különböző közösségekben szeretnék eltölteni.

Kreatív készülődés


Díszek horgolt angyaltól a textilcukorkáig

A karácsony hangulatát és fényét emeli a saját készítésű kiegészítő és fadísz - ilyeneket mutatott be a kézimunka szakkör és a művelődési központ legfrissebb kiállításán.

Nálunk már járt a Mikulás...


December 4-én vasárnap délelőtt 10 órakor a Művelődési Központban a Télapó rakoncátlan krampusza című zenés bábjátékkal vártuk a Mikulást, Gáspár Enikő előadásában.

Jön a Mikulás...


December elején sok kisgyermek izgatottan várja, hogy hozzá is ellátogasson a Mikulás, s ajándékot hozzon, amiért egész évben jól viselkedtek.

Mesék szárnyán...


Mesevetélkedőm a Petőfi Művelődési Központban.

November 13. - a magyar nyelv napja


A magyar nyelv napjává nyilvánította a parlament a magyar nyelvet hivatalossá tevő 1844-es törvény elfogadásának napját. Ellenszavazat és tartózkodás nélkül a magyar nyelv napjává nyilvánította az országgyűlés november 13-át.